Adások

Történelmi podcast

2026. május 19.

Márciusban két élő adásunk is volt. Az egyik, a századik adás már kiment, és most megkapjátok a másikat is. Ezt az Ingában vettük fel, ahol Grath mélyre nyúlt témáért a szekunderszégyen-kondérba, ennek megfelelően most a 18-as karikát is kitesszük. Mert hát kevesen jutnának el percek alatt Jézustól az orgiákon át a beöntésig, de barátunknak ez […]

2026. május 4.

Két élő adás közé beékelünk egy Nanót, mert ennyire vadak vagyunk. Vagyis megint három kis témát kaptok, amik között igazán jó összekötő motívumot nem találtunk, mert Grath nem bírt repülős témát hozni. Hanem inkább a torontói bohóclázadás történetét dolgozta fel a tőle megszokott módon (zsiráf hallgatóink dobjanak be egy nyugtatót hallgatás előtt). Mazur azt járta, […]

2026. április 16.

Ünnepi pillanat ez, hiszen töretlen támogatásotok által hajtva elértük a századik adásunkat. Március 12-én kb. 500 ember előtt rögzítettük a századiknak kinevezett adást, az ELTE Gömb Aulában. Sajnos az ottani akusztika miatt a felvétel volt már jobb is, de azért érthető minden. Először Stöki vezet végig benneteket a robotika érdekes-vicces történelmén, aztán jön pár statisztika […]

2026. március 26.

Öveket becsatolni, ez egy ízig-vérig Grath-adás. Vagyis egy szép ígérettel indul, aztán kiszámíthatatlan és ocsmány módon megy tönkre benne minden, te pedig teljesen elveszíted a hited a végére a politikusokban, a szakhivatalokban meg úgy általában az emberekben. Szóval akkor már jöjjenek inkább a Last of Us díszletei vagy Mazur paladinja a Diablo IV-ből. Az a […]

2026. március 8.

A CIA-t már párszor emlegettük a Képtelen Krónikában, és előfordult, hogy nem pozitív kontextusban, lásd a 2-es sorszámú KK Minit a Fidel Castro kiiktatására kieszelt agyament tervekről. Mazur most újabb bizonyítékokat hoz arra, hogy ez a hárombetűs hivatal a hidegháború idején mind vehemenciában, mind képességekben hasonlított a Kengyelfutó Gyalogkakukk prérifarkasához. Bombák, amik „összezavarják” az ellenséget, […]

2026. február 20.

Hogyan jön össze egyetlen adásban a hamis ektoplazma, a szellemek, a farkatlan macskák, egy (talán) hasbeszélő lány, két szellemvadász, akiket Simon Pegg és Christopher Lloyd játszik, valamint egy ragadozó emlős, aki atomot tud hasítani? Hát most ez is kiderül. Stöki tovább tágítja a „történelem” szó kereteit és visszaél mindenki türelmével, de elsősorban Grath és Mazur […]

2026. január 25.

2026 első KK Nanójában nem találtunk közös motívumot a három kis téma között, amiket hoztunk, szóval ez a feladat csodálatos hallgatóinkra vár. Van itt fából faragott hadviselés Mazur előadásában, egy amerikai elnök halál utáni turnéja Grath szakértő tálalásában, Stöki pedig egy teljesen hétköznapi embert hozott most az adásba, aki valamiért mégis nagyon érdekes volt még […]

2026. január 15.

Drog, bukott szabadságharc, drog, muzulmán Jézus és még egy kis drog – nem a legkönnyedebb témával kezdjük a 2026-os évadunkat, de hát a történelem (ami nem shaming!) már csak ilyen. Stöki járt utána annak, hogy egy dúsgazdag család sarja hogyan csúszott le a XIX. század második felében és miként vált az egyik leghíresebb magyar kábítószerfüggővé. […]

2025. december 31.

Tavaly már az év végi ünnepek környékén kiadtunk egy karácsonyi tematikájú KK Nanót (aka. Ájtatos Nano), és ezt a szép hagyományt folytatjuk idén. Kis szépséghiba, hogy Stöki csak karácsony után végzett a vágással (emiatt lett az élő felvételünk a karácsonyi ajándékotok), pedig az ünnepi szellem leginkább őt kapta el. Amennyiben ő szállította most a legbékésebb […]

Iratkozz fel, kövess be!