Képtelen Krónika

Történelmi podcast

Keresés eredmény:

2024. december 9.

Szédítő ütemben bővül a Képtelen Krónika podcast eddig is diverzifikált médiaportfóliója. Itt a KK Nano, ami olyan, mint a KK Mini, csak kisebb – de nem rövidebb! Szóval mindhárman találgatunk olyan témákat, amiket 10-20 percben elég feldolgozni, és ezek még egy KK Minit sem tesznek ki, olyan rövidek. Azt találtuk ki erre, hogy ha mindhárman […]

2024. november 19.

A nőnapi adás (avagy a vándorló méhek hihetetlen története) után Grath megígérte, hogy a nemzetközi férfinapon is meglep minket egy kellően bizarr témával, ami valamilyen genitáliához kapcsolódik. Hát most jött el a nevezetes nap és azzal együtt a pillanat, hogy tudós barátunk lesokkoljon benneteket John R. Brinkley elképesztő karrierjével. Nem is spoilerezünk el belőle semmit, […]

2024. október 3.

Van az úgy, hogy az embernek kicsit elege lesz a kvantum-színdinamika és a skaláris bileptonok világából és nekiáll megkeresni az igazit. És meg is találja, nem is akárkit. Grath az egyik leghosszabb Mininkben (Pötinkben) egy tanulságos emberi történetet hozott arról, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, még akkor sem, ha az emberiség egy százalékába tartozol, […]

2024. szeptember 3.

Grath szokása szerint olyan témát hozott, amivel egyszerre nevettetett és ríkatott meg minket. Mi történik, amikor a világ egyik legnagyobb városa egyszerre csodálkozik rá a tömény szeszesitalokra és ugyanebben a pillanatban a király engedélyt ad arra, hogy bárki ellenőrzés nélkül készíthessen otthon ilyen italokat? Pontosan az történik, amit gondolnátok, igen. Illetve még pár olyan dolog […]

2024. augusztus 13.

Ezúttal Grath állított be újabb figurát a kópépanoptikumba, méghozzá egy amerikait, aki utcagyerekből valami sokkal több lett, például a Bowery Kiplingje, bármit is jelentsen ez. Érzelmi hullámvasút New York egyik szegénynegyedében, egy különös és megindító „egyszer fent, egyszer lent” élettörténet. (Mivel Grathről van szó, azért sejthető, hogy inkább lent.) Embed lent, direkt letöltés innen, RSS […]

2024. július 7.

Először is, elnézést kérünk. Nem tudjuk már utólag, mit kevertünk egymás italába, de Grath szép hajós témája vállalhatatlanul éretlen, fiúkoleszos viccelődésbe fulladt. Reméljük, ennek ellenére / ezzel együtt / éppen ezért tetszeni fog, mert tényleg jó kis téma: egy nagyszerű hajó, ami talán kevésbé nagyszerű embereket szállított, legalábbis a tűzföldi őslakosok véleménye valószínűleg nem volt […]

2024. június 15.

2024. május 7-én élő felvételt szerveztünk a Lurdy Ház egyik mozitermében, kb. 230 néző előtt. Ennek a felvételnek a minimálisan vágott verziója hallható az adásban. Először Grath mesélt egy népi hőssé vált walesi kabalafiguráról, aztán Mazur tartott reklámszünetet amúgy KK Breaking módjára, majd Stöki mondott egy KK Minire való szöveget egy magyar származású hamisítóról, végül […]

2024. május 5.

Grath szép hosszú adásban mutatta be annak az embernek az életét, aki minden elől meghátrált. Avagy egy önjelölt mutatványos retrográd menetelése a nagy gazdasági világválság idején, amikor már a póznán ücsörgés és az orral mogyorózás sem elég. Hogy ebből mennyire lehetett meggazdagodni és mennyire örült neki a család, az már más kérdés. Embed lent, direkt […]

2024. március 8.

Grath nőnapra időzített egy olyan adást, amitől férfiak és nők egyaránt kellemetlenül érzik majd magukat. Hogyan válhat meghatározóvá egy ókori eredetű, ordas nagy hülyeség még a XIX. században is? Mit ér a nyereg, ha oldal? Szabad-e egy nőnek azt mondani, hogy canga? Egyáltalán, mi keresnivalójuk van a nőknek bármilyen közlekedési eszközön? Súlyos kérdések súlyos válaszokkal. […]

Iratkozz fel, kövess be!